festmény a Hasht Behesht palotából, Isfahan, Iran, 1669.
Keleti hangszerek
A közel-keleti zene nagyon improvizatív, a hangsúly jellemzően a dallamon és a ritmuson van szemben a harmóniával (összhangzattan szerinti). Van néhány műfaj, amelyik polifonikus, azonban a közel-keleti zene alapvetően homofonikus. (A homofónia olyan zenei szerkesztésmódot jelöl, amely egyetlen szólamot helyez előtérbe - ellentétben a polifóniával.) A zenében gyakoriak a hajlítások, és nyugti zenétől eltérően negyed hangokat is gyakran használnak a húros hangszereken és az énekben egyaránt. Az arab zene ezért különösen áramló. Az ütős hangszerek nagyon fontos szerepet játszanak a közel-keleti zenében. A gyakran összetett ritmusokat sok egyszerű ütős hangszeren játsszák.
Az arab zene (művészet) nagyon érzelmes és erősen lírai, ahogy az orientális tánc is improvizatív érzelmek, érzések kifejezése. A tánc és a zene akár meditatív is lehet, gondoljunk csak a dervis táncra. A síiták és szunniták a hitükhöz és rituális szükségleteikhez illő dallamokat alkalmaznak. Valamint sok zoroasztriánus vallási és tradicionális rítust is zene kísér. A tradicionális közel-keleti zene gyakran akár több óra hosszú is lehet, izgalmat hozva létre a várva várt tarab-ra, ami „extatikus (zenei) élmény".
Számos hangszer származik a Közel-Keletről. Mint például a trubadúrok lantja, amelyiknek elődje az oud. A legrégebbi történelmi képi ábrázolása Dél-Mezopotámiában 5.000 évvel ezelőttről származik. Az udvari zenészek által használt hárfa Sumér eredetű időszámítás előtt 3.500-ból. Vagy akár a rebab utódja a hegedű.
Az egész térségben közös tényező volt a vallás, egyesítve különböző népeket és nyelveket, kultúrákat és nemzeteket. Az uralkodó iszlám lehetővé tette az erős arab és bizánci hatás elterjedését a VII. századtól kezdve.
A XI. századra az iszlám Ibéria vált a hangszerkészítés központjává. Ezek a termékek fokozatosan eljutottak Franciaországba, hatást gyakorolva a francia trubadúrokra, és végül is elérték Európa többi részét. Az angol lute, rebec az arab oud és rebab szavakból származik.
A XX. századi hastánc sztárok számára sokszor egyedileg komponáltak zenéket, amit sok tagú zenekar játszott. Ezekben a hagyományos hangszerek mellett megjelentek a nyugati szimfonikus zenekarok hangszerei is. Továbbá, gyakran használnak szintetizátort a modern arab zenében. Csakúgy, mint a hastánc, a keleti zene is fejlődik.
A közel azonos hangszereknek népenként és nyelvjárásonként sokféle elnevezése van. A felsorolásban a legelterjedtebb szerepel. A részletes leírásban pedig megtalálható a többi kifejezés.
A darbuka a legfontosabb ritmushangszer a tradicionális arab népzenében és a klasszikus keleti zenében egyaránt. Ezt a kézi dobot manapság más zenei stílusokban is előszeretettel használják, de legjellemzőbb a hastáncelőadások kíséretében, szólóban vagy együttesben.
Nagyobb, mélyre hangolt egyiptomi darbuka.
A tombak Perzsia fő ütős hangszere. Fából készült testű u.n. kehely dob birka, vagy kecskebőr ragasztott membránnal. Egyedi szerepét nem lehet más hangszerrel helyettesíteni. A kehely dobok fontosságát mutatja elterjedésük Észak-Afrikában és Ázsiában.
A bendir nagyméretű kézi keretes dob. A keretes dob a legrégebbi és legelterjedtebb dob, az őskor óta jelen van. Függőleges helyzetben játszanak rajta, a kereten található lyukba dugott hüvelykujjon tartva. Észak-Afrikában, ősi Egyiptomban és Mezopotámiában használt tradicionális hangszer.
A davul vagy tabl baladi egy két oldalas nagyméretű nyakba akasztható dob, amin ütőkkel játszanak. Ezeken a dobokon mély és magas hangot egyaránt játszanak.
A Hajar (nagyobb) és Mirwas (kisebb) két oldalas dob, amin kézzel játszanak. A mirwas népszerű hangszer a Perzsa Öböl arab államaiban.
A tabla egy elterjedt indiai ütőhangszer amit klasszikus, könnyű-, és vallásos zenében használnak Dél-Ázsiában és a klasszikus hindusztáni zene része. A hangszer két eltérő méretű és hangszínű dobból áll.
A timbrel nagyon ősi kifjezés, amit dobokra, csörgődobokra egyaránt használtak. Az egyes dob típusoknak idővel önálló elnevezése alakult ki, így timbrel alatt mára inkább a membrán nélküli csörgődobot értik.
20-25 cm átmérőjű, kézi csörgődob. Egyaránt fontos hangszer a népzenében és a klasszikus zenében, az arab világban. Hagyományosan a keret dobokat az ének kísérésére használta maga az énekes.
A daf egy nagyméretű perzsa csörgő dob. A populáris és klasszikus perzsa zenében egyaránt használt hangszer. A keretben levő sok egymásba fűzött fémgyűrű egyedi hangzást ad ennek a dobnak.
A sagat, azaz ujjcintányér a hastánc részeként vált népszerűvé, azonban más műfajokban is használják. Négy darab, kezenként egy pár pici cintányérból áll a készlet.
Az 1950-es években egy német cég a Libanoni accordion társaság számára készített egy az arab zenéhez hangolt változatot, lehetővé téve az arab zenére jellemző negyed hangok lejátszását.
A ney nádból készült végén fújt fuvola, ami gyakori a Közel-Keleti zenében. 4.000-5.000 éve folyamatosan használt hangszer, így az egyik legrégebbi jelenleg is használt hangszer.
A mizmar egy dupla nyelvsípos fafúvós hangszer. A mizmar kifejezés basszus dobbal kísért két-három mizmar zenészt, mint együttest is jelenthet.
A duduk egy ősi dupla nyelvsípos fafúvós hangszer, amit körte fából készítenek. Örményországban őshonos. Általában párban játszanak rajta.
Az arghul egy ősi egyiptomi időkből származó és jelenleg is használt, szimpla nyelvsípos, dupla csövű nád hangszer a tradicionális egyiptomi és palesztin zenében.
A mijwiz arab szó, jelentése: „duppla”, vagy „házas”, mivel két egyforma, rövid bambusz csőből áll.
A mizwad duda egy nádnyelvsípos hangszer. Tömlője egy légmentesen zárt, báránybőrből készült zsák. Dupla csövének vége tehén szarvban végződik.
Az oud egy körte formájú húros hangszer, amit gyakran használnak a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, Kaukázusban és a bizánci, valamint andalúz zenében.
A kamancheh egy perzsa vonós hangszer, amit a török és kaukázusi zenében is elterjedten használnak. Elődje a rebab, illetve őse az európai hegedű családnak. Tradicionálisan három selyem húrja volt, de a modern változatokon négy fém húr található.
A hegedű nyilvánvalóan nem arab eredetű hangszer, azonban széles körben adoptálták a XIX. századtól kezdve Egyiptomban. A klasszikus egyiptomi zenében felváltotta a kamanche-t, habár a népzenében még mindig használják azt.
A quanun egy Közel-Kelet, Közép-Ázsia és Dél-Európa nagy részén használt trapéz alakú, ölben tartott hangszer. Térdre, vagy asztalra fektetve tartja a zenész, és a húrokat ujjal, vagy két ujjra erősített pengetővel pengeti.
A sanṭur egy trapéz alakú, húros cimbalom szerű hangszer, amin ütőkkel játszanak.
A líra többféle hasonló felépítésű húros, pengetős hangszer gyűjtőfogalma, illetve egy ókori görög hangszer neve. A simsimiyya és a tanbura is egy fajta líra.
A tar egy perzsa, hosszú nyakú, keskeny hangszer. A teste dupla tál alakú faragott eperfa egy vékony báránybőr feszített membránnal a tetején.
A rabab egy lant szerű, Közép-Afganisztánból származó hangszer, igazoltan a VII. századból származik. Afghanisztán két nemzeti hangszeréből az egyik.
A qanbus egy rövid nyakú lant, ami Yemen-ből származik és elterjedt az Arab-félszigeten. 12 nejlon húrja van, amit pengetővel szólaltatnak meg, mint a gitáron.
Idézetek
„A tánc túláradó öröm, szeretet és szenvedély nélkül üres technikai mozdulatsor”
Martha Graham
