A tabla (urdu: تبلہ, hindi: तबला, tablā) egy elterjedt indiai ütőhangszer amit klasszikus, könnyű-, és vallásos zenében használnak Dél-Ázsiában és a klasszikus hindusztáni zene része. A hangszer két eltérő méretű és hangszínű dobból áll.

Néha az arab tabl, tabil, tabala = dobol kifejezésből származtatják, azonban egy indiai hangszer.

A zenész bal kezére eső bhadzsa (bal) félgömb, illetve üst alakú réz-, vagy fatestű, egyfenekű de többrétegű ütőfelülettel ellátott kísérő-, alap-, vagy basszusdob, amelynek elmaradhatatlan magas hangú kísérő párja a dadzsa (dagga, dakka = jobb). Ez az előbbinél kisebb, karcsúbb, trapéz alakú, fatestű, kétfenekű, szintén többrétegű ütőfelületű dob.

A hangszer története néha éles vitákat kavar. Leggyakrabban Amir Khuszró 13. századi indiai költőt tekintik a tabla feltalálójának. Zenei írásaiban azonban sehol sem említi meg a dobot (sem a szitárt). Más történészek a tablát több évezredes hangszernek tartják, ezt csak ikonográfiai elemzésekre alapozzák. Megbízható történelmi bizonyítékok alapján a hangszer kialakulása a 18. századra tehető, az első dokumentált tabla zenész a delhi Ustad Siddar Khan volt.

Ezeken a hangszereken játszani – mondhatjuk – egy élet munkája. Tablás dinasztiák nőnek fel Indiában és Indonéziában, a hagyomány apáról fiúra öröklődik. Ma már az indiai állami zeneiskolákban is tanítják ennek a sajátosan hangzó hangszernek a játékmódját, például Delhiben.

A dob nemcsak az Istendicsőítés szakrális eszköze, az Isten testének egy darabja is, melyet minden hangoláskor homlokhoz érintett kézzel „beavatnak”. Ezt a dobot a szertartás közben láb és alsó testrész nem érintheti. Tiszta, tisztán kezelt eszközök tiszta imádatot szülnek, amely méltó az Istennek szóló ének alázatosan és szeretettel felajánlott tartalmához.

Felhasznállt irodalom:
[Váray László, Széchenyi István Egyetem, Győr www.kagylokurt.hu]
[hu.wikipedia.org]