Tartalomjegyzék

A gyarmatosítás hatásai

Az 1800-as évek végéig a keleti területek, elsősorban Perzsia, Mezopotámia, Közép Ázsia, és Egyiptom együttesen, mint Orient (Kelet) néven szerepel. 1882-ben az angolok elfoglalták Egyiptomot és a Perzsa-öböl hatékony ellenőrzését alapozták meg.

A térség kultúrája, így a tánc is jobban eljutott a nyugati világba.

A modern hastánc

A modern hastánc története 1893-ban a Chicagoi Világkiállításon kezdődött. Az ide érkező szíriai táncosok táncukkal sokkolták a baletthez, és a fűzővel karcsúsított nőalakokhoz szokott amerikaiakat, de azok mégsem tudtak ellenállni. A szíriai táncosok közül Farida Mazar Spyropoulos (művésznevén „Little Egypt”) vált a leghíresebbé.

A századfordulón a művészetekre jellemzővé vált a Kelet felé fordulás, ekkor alakult ki a mai napig élő szórakoztató jellegű orientális tánc, az úgynevezett „cabaret style”, azaz a revü stílus is.

1926-ban nyílt meg Kairóban a Casino Opera (Badia's Casino vagy Madame Badia's Cabaret), a modern hastánc első keleti színhelye, melynek Badia Masabni volt a megalapítója. A század hastánc csillagai léptek fel itt nagy háttérzenekarral, akik külön a táncosnak komponált zenét játszottak. A Casino Opera egykori csillagai Tahia Carioca (1915-1999), Samia Gamal (1924-1994), Naima Akef (1929-1966) mára már klasszikussá váltak. Ezek a hastáncművészek a filmvásznon is rendre feltűntek, s ez a világ minden táján hatást gyakorolt a táncosokra. Ekkor kezdődött a modern orientális tánc aranykora.

Badia Masabni által emelkedett felül az orientális tánc az akkori folklór stíluson és közösségi táncon. Azelőtt az orientális táncban a karokat sokkal szegényebb repertoárban használták. Badia ötlete volt, hogy sokkal változatosabb kartechnikát alkalmazzanak a táncosok, ne csak oldalra, vagy fej fölé emelve tartsák azokat, hanem áramló gesztusokkal táncoljanak. Ezt később kígyókar mozgásként ismerték. Ugyanakkor Badia ötletei nem csak az akkori táncosok kartechnikáját, hanem a színpad terének betöltését is befolyásolták. Leggyakrabban ghawazik és almeh táncosok kerültek a rivalda fénybe. Ezeket a táncosokat képezni kellett, mivel a színpad sokkal nagyobb volt annál, mint amit be tudtak táncolni. A tradicionális táncosok a legtöbbször improvizáltak, de Badia Masabni úttörőként koreográfiákat használt. Mivel a közönség a hátsó sorokból nem látta jól a finom mozgásokat, a fátyol és ahhoz hasonló kellékek bekerültek a tánc előadásba. Talán Isadora Duncan (1877-1927) egyik párizsi show-ja ihlette meg. A fátyol nagyobb hatást gyakorolt a távoli közönségre. Ennek tetejében madame Masabninak volt még az a nagyszerű gondolata, hogy képzett klasszikus zenészekkel gazdagítsa az addigi hagyományos riq, darbuka, ney és zurna felállást. A Taqsim vagy zenei improvizáció, megváltoztatta maqsoum vagy beledi kötött ritmusát. A Taksim az úgynevezett shifte tellivel (vagy al wahda attawilla-val vagy más módon a masmoudi ritmussal) ért véget. A shifte telli ritmus valójában nem tipikus egyiptomi, hanem kelet és a közép-ázsiai ritmus, mely Törökország és Görögország között utazott végig a selyemút mentén az Ottomán Birodalom idején. Az ütőhangszerek mellett a zenekar repertoárjába került néhány extra hangszer, mint hegedűk, egy cselló, oud, és az accordion. A kompozíciók összetettebbé váltak, így a mozdulatoknak is meg kellett ennek felelniük. A zenei improvizáció és a táncosok kapcsolata lenyűgözte a nyugati és keleti közönséget is. Ezeknek az elemeknek az együttese formálta a hastáncot azzá, amit ma raqs sharki-nak vagy orientális táncnak nevezünk. [3]

Idézetek

“Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz fogj hozzá!
A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik.”

Goethe

interior-20151218_235027.jpg
Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!
Elfogadom