Professzionális előadók

A „Raks Sharqi” („Keleti Tánc”) nagyobb területet használ, hogy kitöltse a színpadi teret. Több a helyváltoztatás, valamint a kar és mellkas mozdulat. Mindezek a táncot még kifejezőbbé és a közönség számára vonzóbbá teszik.

A professzionális hastánc eredete nagyon korai időre nyúlik vissza Egyiptomban. A hastáncosok királyoknak és vendégeiknek táncoltak mulattatva őket, jó hangulatot bizosítottak az ügyeik megvitatásához. Amikor a királyok távoztak, a hastáncosok a megélhetésükért kezdtek táncolni előadásokon és fesztiválokon, valamint a társadalom felső osztályának privát megrendeléseire.

Sok hastáncos kis vendéglőben és zenei előadásokon lépett fel. Így szereztek pénzt és rajongókat. A múltban a hastáncosokat Egyiptomban Ghawazi-ként ismerték. Az arab ghawāzī „hódítót” jelent, mivel a ghaziya – úgy beszélték – meghódította a hallgatóság szívét.

Az egyiptomi Ghawazi (vagy ghawazee, egyes számban: ghaziya) vándor női táncosok csoportja volt a Dom nemzetségből (indo-árja etnikai csoport). Különös figyelmet szenteltek a zenéjüknek és a tánc stílusuknak, mizmar és erős basszus kísérettel. Szájhagyomány útján őrizék meg és zenével, költészettel, tánccal fejezték ki a kultúrájukat.

A „ghawazee” kifejezés az észak-indiai énekest jelentő „gowaar” kifejezésből ered. Ez magyarázatot ad a „dom” (vagy „nawari”) emberektől származó örökségre, akik Punjab-ban (India egyik tartományában) „bazigar”-ként ismert előadóművészek csoportja.

A ghawazi-k fátyolozatlanul táncoltak a házak udvarain, az utcákon, vagy az ajtók előtt bizonyos ünnepi alkalmakkor. De gyakran bérelték őket férfi partik számára tehetős házakban. Gyors csípő mozgások és réz ujj cintányér jellemzi a táncukat.  Általában a törzsükből származó zenészek kísérték a táncukat. Rendszerint kifestett szemmel táncoltak, henna festéssel az ujjaikon és tenyerükön, valamint a lábfejükön.

A férfiak és nők egyaránt sokan szerették szórakoztató táncukat. Azonban sok vallásosabb, vagy a magasabb osztálybeli, helytelenítette. Úgy érezték olyan módon táncoltak, ahogy egy nőnek nem kellene. E miatt volt fiatal fiú táncosoknak egy csoportja, akiket „khawals”-nak hívtak. A khawal-ok egyiptomiak voltak, akik ghawazi nőket és táncukat személyesítettek meg.

1834-ben Muhammad Ali pasa száműzte a ghawazi-kat Kairótól Felső Egyiptomig. Ennek eredményeként ghawazi táncosok arra kényszerültek, hogy „awalim”-nak adják ki magukat. Így az Almeh a ghawazi szinonimájává kezdett válni.

Almeh (többes számban avalim) a kurtizánok osztályának a neve volt Egyiptomban. Szociálisan jó helyzetben levő, tanult lányok voltak.  Képzett táncosok, énekesek, klasszikus költemények recitálást tanulták, továbbá szellemes beszélgető partnerek voltak. Jelen voltak fesztiválokon, szórakoztató rendezvényeken és temetéseken gyászolókként bérelték fel őket.

A profi előadóművészek (bele értve a táncosokat, énekeseket és színészeket) nem tartották tiszteletre méltónak a Közel Keleten. Társadalmilag erősen megbélyegezték az előadókat, mivel nyilvánosan megmutatták a testüket, ami vallási tilalomnak (haram) számít.