Dél-Spanyolország, különösen Andalúzia  800 évig volt az Arab Birodalom kultúrális központja, ugyanakkor a flamenco bölcsője is. A flamenco zene és tánc Indiáig nyúlik vissza, de történelmi tanulmányok kimutatták, hogy az arab és a zsidó hangszerek, ritmusok és énekek nagy szerepet játszottak ennek a különleges zenének a fejlődésében.

Olyan művészek, mint Lole és Manuel az elsők között tárták fel az arab és a flamenco zenében lévő kapcsolatokat és kontrasztokat. Lole - akinek az apja egyiptomi származású volt - énekelt elsőként flamenco zenészekkel kísért Oum Kalthoum klasszikusokat.

Az orientális tánc és a flamenco

Mindkét tánc "ülő" táncformának tekinthető, azonban az  orientális tánc testtartása inkább lágy, a térd laza, amelyek lehetővé teszik a csípő szabad, természetes mozgatását, mint a tényleges ülő helyzetben. A lábak és a térdek egymáshoz közel vannak, néhány mozdulatot kivéve, mint a nagy  csípőkör. Ezzel szemben a flamenco az indiai tánchoz hasonlóan mély plie-vel dolgozik. A lábakat gyakran kifelé fordítják és térddel nyitnak, különösen a lassabb álló, karakteres mozdulatoknál és fordulatoknál. Viszont azokban a szakaszokban, amikor gyors lábmunkát alkalmaznak, a táncos jelentősen csökkenti a térd hajlítását, (mint az orientális "laza térd" pozícióban), és a lábait általában egymáshoz közel, párhuzamosan tartja.

Az erősen struktúrált táncokkal ellentétben, az olyan táncok, mint a klasszikus balett, a flamenco és az orientális tánc formái abban az értelemben rendkívűl individuálisak, hogy a zenét és a mozdulatokat ahány táncos, annyiféle képpen interpretálják. Mindkét műfaj igényli a táncos érzelmi érettségét, hogy érzéseit már az életében gyűjtött tapasztalatok által, a technikán, a mozdulatokon és a zenén keresztül művészien ki tudja fejezni. Mindkét műfaj rendkívűl érzéki, talán ebben rejlik leginkább a hasonlóságuk.

 Az orientális tánc a nőiesség megtestesítője. A női energia archetípusa. Az orientális tánc mozdulatai által első sorban a "Yin" (női) izmokat erősítik. A Yin izmok közé tartozik a has, a közelítő combizmok és a test hajlító izmai. Ezeknek a mozdulatoknak a struktújára lágy, ármaló, folyamatos. A tánc hangulata túlnyomorészt vidám, játékos, pikáns. Itt az energia központja a has, a medence és a csípő, melyeket speciálisan izoláltan és kontroláltan használnak. Az orientális tánc alapjában szoros kapcsolatban van a talajjal, ugyanakkor szinte lebeg felette.

A flamenco maszkulin.  Hangulata kemény, erőteljes, dacos, mely az arcon is megmutatkozik. Itt első sorban a "Yang" (férfi) izmokat erősíti a tánc, mint a külső combizmok, a nagy farizom, és a derék tartó izmai. A mozdulatok belső rugalmassága váltakozó, éles szögben eltúlzottak. A tánc hangulata tragikus, dühös, dacos és büszke. Az energia központja a mellkas felső része, a derék és a combok. Az egész testben egy olyan magasan felduzzasztott energia van, mint amikor a macska az ajtónál minden izmát megfeszítve várja, hogy tavasszal kiengedjék a házból. A flamenco is szoros kapcsolatban van a talajjal. Itt az energia keresztül vezet a talajon be a földbe, míg a felső test egészen a menyekig nyúlik.

Ebben a két táncformában a csípőmozdulatok nagyon eltérőek. Az orientális táncban a csípőt ejtik vagy emelik, a vízszintes mozdulatokat a bordakosár alatt végzik vagy a lábak és/vagy a térdek váltakozásával kifelé csavarják és csúsztatják azt. Itt a csípőt a test központjától távol mozgatják, és az elsődleges fókusz a csípőmozgáson van.
A flamenco-ban a csípő egy szabad, ejtett pozícióban van, és a lábak mozgását követi. Mikor a testsúlyt áthelyezik a csípő kissé felfelé, vagy kifelé mozdul. A mozgásban kifejezetten a lábakra fókuszálnak. Míg az orientális táncban ritmikus rázások és csípőmozgás követi a zenét, addig a flamenco-ban inkább a lábakkal értelmezik az összetett ritmusokat. Ami viszont mindkét táncban megtalálható az a kismedencei körző mozdulat. Az orientális verzióban ez a mozdulat általában kicsi, lassú és finom, a lábakat közben szorosan egymás mellé zárják, a hangsúly pedig gyakran az egyik oldalon van. A flamenco értelmezése visszatükrözi az Újvilágba érkezett fekete rabszolgák afrikai gyökereit, szélesre nyitott lábbal, nagy eltúlzott fordulatokkal.

Végül a karok: Gyakran azt hiszik, hogy hasonlóak, pedig teljesen külöbőzőek. Az orientális táncban a karok lágyak, légiesen emelkednek el a törzstől vagy a mozdulatokat díszítik velük. A kezek lágyak, nincsenek megfeszítve, a csuklóval és az ujjakkal hullámzó mintákat írnak le. A flamenco kar erőteljes, az izmokat folyamatosan megfeszítik, a könyököket pedig a bordáktól eltartják. A karpozíció, mint az indiai táncban is szögletes, olykor viszont teljesen kínyújtott, a törzset és a fejet keretezve kontrolált csuklómozdulatokat végeznek körbe-körbe. A mozdulatok lehetnek nagyon lassúak, kontrollált, felemelt és nyitott könyökkel, vagy gyorsak és körkörösek.

Sok ember meg van győződve arról, hogy a spanyol kasztanyetta és az ujjcintényérok között kapcsolat van. Gyakran meg is lepődnek rajta, hogy a kasztanyetta nem egy tipikus flamenco hangszer, de használják őket főként a klasszikus spanyol táncban, illetve több regionális tánc formában, beleérte a Sevillanas-t és az andalúziai Fandangos de Huelva-t. Mivel ez a két regionális tánc a flamenco bölcsőjéből származik, beépültek a flamenco repertoájrába, ugyanakkor regionális néptáncként tartják számon őket. A kasztanyettát a hüvelykujjnál egy kötél szerű hurokkal rögzítik, és szorosan meghúzzák, hogy a két fél nyitott legyen. Aztán a bal ujjakkal zárják a bal kasztanyettát tartva a ritmust, a jobb ujjakkal pedig a jobb kasztanyettán a dallamot játszák. Az ujjcintányérokat a hüvelyk- és középső ujjakon rögzítik. Az alap ütemet a jobb kézen játszák, a bal pedig kitölti a dallamot. Ezt az eszközt az orientális táncban, a belediben és a folklór táncokban használják.

Összefoglalva, bár több hasonlóságot találtak a flamenco, az indiai tánc és a török roma táncok között, az orientális táncban szinte nincsenek olyan flamenco elemek, melyek technikailag vagy energetikailag megfelelnének a flamenco-nak. Éppen ezért hatalmas kihívás a táncosoknak ezt a két műfajt fúzióban egyesíteni, de ha vállalják ezt, csodálatos műveket tudnak alkotni, feltárva a lényünkben egyszerre élő női és férfi energiákat is.

A zene az, ami ezt a két stílust egyesíti. Az arab és flamenco zene már régen összekapcsolódott, egyesítve a lágyságot, a temperamentumot, az érzékiséget és a szenvedélyt. Rengeteg modern zenész és énekes járult hozzá alkotásaival az andalúz műfaj népszerűsítéséhez, mint például Ishtar Alabina, vagy Amr Diab. Egyedül a táncoson múlik, hogyan olvasztja össze lényével a két stílus elemeit és hangulatát. A lágy, érzéki, játékos csípőmozdulatokat keretezhetik a flamenco feszes karmozdulatai, és kézjátéka. A fej tartása, valamint a nagy, széles, lassú fordulatok és pozíciók karakteressé teszik a produkciót. Az előadásmód erőteljesebb, szenvedélyesebb, büszkébb, de helyet kaphat benne a játékosság, és a vidámság is, attól függően, milyen zenét választunk. Táncolhatunk különleges flamenco zenére, vagy andalúz zenére. Csak szabadjára kell engednünk a fantáziánk és törekedni arra, hogy a lehető legjobb arányban ötvözzük a két stílust.

 

Forrás: www.hadia.com

Idézetek

„A mosoly legrövidebb út két ember között, a tánc pedig legrövidebb út két lélek között.”

Martha Graham
interior-20151218_235230.jpg
Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!