Tartalomjegyzék

A henna története

A mehndi művészete már 5000 éve ismert Ázsia- és Afrika-szerte, manapság már Európát és Amerikát is meghódította. Eleinte hűsítő és gyógyító hatásaiért használták, később már egyre kifinomultabb minták formájában vitték fel a bőrre. Időszámításunk előtt 700-ban Perzsiában, Indiában és Egyiptomban is használták már kozmetikai és gyógycélokra (haj, köröm- és bőrfestés, gyógyfőzetek).

Pakisztánban, Indiában, Bangladesben és Szudánban főleg esküvők alkalmával festik meg a menyasszonyokat egy külön szertartásként tartott „mehndi éjszakán". De nemcsak az arákat, hanem a jövendőbeli férjeket is borítja néha mehndi. Néhány többi országban, mint például Marokkóban, a hennát akármilyen fontosabb alkalmakkor is használják (baba születése, születésnap, ünnepek, családi összejövetelek vagy csak egyszerűen, hogy megünnepeljék az együttlétet).

A henna egy kisebbfajta bokor (Lawsonia Inermis), amelynek szárított leveleit apróra őrlik, és forró vízzel, valamint egyéb adalékokkal keverik (más gyógynövényekkel vagy a fekete henna esetében fémekkel). Ez a növény Irán, India, Pakisztán, Egyiptom és Észak-Afrika területén elterjedt.
A henna masszát egy műanyag tubus, ecset vagy fémvégű üvegcse segítségével viszik fel a bőrre. A megfestett bőrfelületet zsebkendőbe vagy fóliába csavarják, hogy megkösse a test melegét, így nedvesen tartva a hennát, minek segítségével erősebb színhatást érnek el a bőrön. A hennának minimum egy órát kell száradnia, de a legjobb, ha egy éjszakán át rajtamarad a bőrön. Annak érdekében, hogy ne száradjon ki olyan hamar a már felvitt massza, egy úgynevezett Halwa sziruppal kell bekenni, ami citromlé és cukor keveréke. Eltávolítása után narancssárgás nyomot hagy a bőrön, ám igazi színét csak 48 óra után mutatja meg (vörösesbarna). Egy héttől akár pár hónapig is látható lehet a massza minőségétől függően.

A henna (arab) vagy mehndi (hindu) minták vallástól és kultúrától függően változnak, más-más jelentést képviselve, mint a termékenységet, jó egészséget, bölcsességet vagy lelki megvilágosodást. A minták formájuk szerint három fő csoportra oszthatók, mégpedig arabra, indiaira és afrikaiakra.
Az arab minták általában nagyobb virágmotívumok, mivel a Korán tiltja az állatok ábrázolását. Főleg a kézfejen és a lábfejen használatos. Az indiai motívumok aprólékosabb, vékony vonalakkal összefont virág és kasmír minták, amelyek beborítják az egész felső végtagot és a lábfejet a sípcsontig. [wikipedia.hu]

Idézetek

"A tánc a nőknek nőiségük,a férfiaknak férfi mivoltuk megélésének egyik lehetősége..."

Aziza

r3_resize.jpg
Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!