Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend a hastánc művészei között a Tarab tánc. De pontosan mi is az a Tarab? Ahhoz, hogy el tudjuk érni a Tarabot a táncunkban, először meg kell értenünk mit is jelent ez a kifejezés.

"A Tarab nem egy tánc stílus. Tarab meghatározása az, amikor a zenét hallgatva - legyen az hangszer vagy ének, avagy mindkettő egyszerre - elérjük azt az epikus pillanatot, ami leginkább kifejezi az intenzív érzelmeket, mint öröm, bánat, fájdalom, vagy bármi más erőteljes érzés. Ezt az érzést megtapasztalhatja a hastáncos, vagy a hallgató is. A zene által okozott eksztatikus élményt nevezzük Tarabnak." 
(Mohamed Shahin)

A tarab

Bárki, aki már valaha táncolt tarabot, az eksztázist és a transzot fogalmazta meg meghatározó élményként. Azonban ezeket a fogalmakat nehéz lenne akadémikusan megmagyarázni. Ezek a jelenségek számos kultúrában sokféleképen vannak jelen a Világon, ezért is olyan bonyolult pontosan definiálni a jelentésüket. A Tarab kifejezés egy arab szó, melyet nem igazán lehet más nyelvre pontosan lefordítani. A tarabot az arab kultúrában a zene érzelmi hatásának leírására használják, de a tradicionális zenével-művészettel is kapcsolatos.

A tarabot a középkori zeneszerzők és zenészek széles körben alkalmazták az Oszmán Birodalomban. A tarab szó egyúttal felidéz egy régi, az első világháború előtti zenei korszakot, melyet Egyiptomban és a Közel-Keleten gyakoroltak, és közvetlen kapcsolatban voltak az érzelmek felidézésével. (Racy 2003, p.4) Az arab kultúrában még ma is használják, ott ahol vannak olyan tényezők, melyek megkönnyítik a tarab megalkotását. A tarabot sok népzenekutató definiálta az eksztázis és a transz szinonimáit használva.

A zenészek élményét a klasszikus zeneművészeti tarab előadással kapcsolatban a „Racy in Making Music in the Arab World” sokkal inkább írja le transzként. A elsöprő transz-szerű viselkedésre az egyik legjobb példa a professzionális dobosok Irakban, akik szintén használják a tarab kifejezést csak úgy, mint más közel-keleti zenei előadásoknál, azonban ez merőben különbözik a tradicionális arab zenei művészet stílusától. Ennél fogva a zenészeknél sokkal inkább fordul elő a transz élménye, kivéve a hagyományos kairói tarab zenei művészetben, mivel a klasszikus arab zene struktúrája és szöveges anyaga teljes koncentrációt igényel az előadótól.

Transz és eksztázis

Rouget (1985) megállapította, hogy a népzenetudomány meghatározása, a transz (elragadtatás) és az eksztázis már ellentmondásos. A transz és az eksztázis kifejezést a népzenetudományban gyakran szinonimaként használják. Rouget úgy véli, hogy e fogalmak meghatározását zenei vonatkozásban is meg kell különböztetni.
A eksztázist az adott személy egyedül éli meg és ezt a tudatos tapasztalatot eltárolja a memóriájában. A víziók és a hallucináció gyakran részei a transz állapotnak, míg az eksztázis többnyire mentes az ilyen történésektől. A transzot közösségi szertartás vagy zenei előadás során élik meg, valamint eszméletvesztés és amnézia jellemzi. Az eksztázis és a transz kifejezés is azt a folyamatot írja le, amikor az érintett személy olyan fizikai vagy szellemi erőt ér el, amely során saját megszokott képességeinek határát túllépi. A transz és az eksztázis között az a fő különbség, hogy az eksztázisban az alany intenzíven koncentrál, teljes önuralmával kibővítve tudatállapotát, míg a transz táncos elveszti a kontrollt és a memóriáját a rituálé alatt.

A tarab és a tánc kapcsolata

Az eksztázis kifejezést gyakran használják a Mevlevi rend Sama szúfi ceremóniájának a leírására, melynek gyakorlói a zenét hallgatva átkerülnek egy másik tudatállapotba, egy olyan misztikus eksztázisba, melynek során egyesülnek istennel (Allah). Törökországban a kerengő dervisek táncának része a Sama rituálé, melyben az emberek hosszú ideig forognak saját tengelyük körül, anélkül, hogy elszédülnének, vagy más fizikai panaszuk lenne. A dervisek teljes mértékben tudatuknál vannak a ceremónia alatt és után is. A szúfik a zenét és a költészetet használják arra, hogy elérjék az eksztatikus állapotot és egyesüljenek istennel. (Sullivan 1997, p.282)

Az idő múlásával a tarab előadás teljes élménye és emocionális intenzitása megváltozott és talán kevésbé hangsúlyos a mai Egyiptom modern napjaiban, mint annak idején az Oszmán Birodalom alatt, mielőtt még a nyugati ipari forradalom maga után vonta volna a modern technológiát és a nagy koncert termeket. Napjainkban, különösen a városokban a transz kifejezést előbb használják a zene érzelmi töltetének kifejezésére. A tarab szó sokkal kevésbé megszokott, mint a múltban. (Rouget 1985, p.282) A tarab az ország azon kerületeiben van még jelen, ahol a vidéki emberek még mai is összegyűlnek esténként énekelni, táncolni és a vidéki közösségben népzenét játszani. [1]

 

A tarab és hastánc

A Tarab kifejezést tehát soha nem használjuk a táncmozulatok vagy stílus leírására. A Tarab egy olyan állapot, amikor hastánc közben teljes mértékben a zene határozza meg az érzelmeinket. Ekkor pedig a zene inspirálta érzések vezérlik a táncunkat. Ez az, amit Tarabnak nevezünk.

Eredetileg a hastáncosok olyan híres Tarab dalokat válaszottak, melyek többnyire Um Koulthoum dalok, Abd El Halim, Warda...stb. Bonyolult és komplex zenén keresztül akarták megmutatni technikai tudásuk.  A Tarab dalban a táncosok megjelenítik az érzést, a dal mondanivalóját, a dallamot, a különböző hangszerek karakterét, az erőt és a finom ritmust. [2]

Ha szeretnénk elérni a Tarabot a táncunk során olyan zenét/dalt érdemes választanunk, melynek minden mozzanatta, szövege úgy hat ránk, hogy beleremegjen lelkünk, hogy libabőrösek legyünk. Ez lehet bármilyen érzés, a lényeg, hogy teljességben megéljük azt, amit az adott zene kivált belőlünk. Ekkor az a legfontosabb, hogy merjük átadni magunk  a zenének, az érzéseinknek. Ez egy olyan hatalmas energiát fog generálni bennünk és körülöttünk, hogy a közönség akár a leghátsó sorból is azt fogja érezni, amit akkor abban a pillanatban megélünk és eltáncolunk a színpadon.

 

 

*****

Felhasznált irodalom:

[1] arabicmusicband.com

[2] Mohamed Shahin & Hanna St. John

Idézetek

A hastánc az...
"valami, ami szavakkal nehezen megfogalmazható. Valami, ami érzelmes és érzéki. Közöl, noha nem beszél. Kérdez, miközben szavai nincsenek. Néha megráz, felkavar. Néha gyönyörködtet csupán. Anyaga az emberi test, de eredője mindig az emberi lélek, és mindig az emberi lélek felé tart. Az ember táncol örömében, bánatában, a párjának vagy a párjával, közönség vagy egy szűkebb közösség előtt. Az együtt táncoló emberek igazi közösséget alkotnak. Minden ember életében jelen van a tánc, mindenki táncol valahogy."

r1_resize.jpg
Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!