Az orientális tánc modernizálása már egészen korán elkezdődött. 1926-ban nyílt meg Kairóban a Casino Opera (Badia's Casino vagy Madame Badia's Cabaret), a modern hastánc első keleti színhelye, melynek Badia Masabni volt a megalapítója. A század hastánc csillagai léptek fel itt nagy háttérzenekarral, akik külön a táncosnak komponált zenét játszottak. A Casino Opera egykori csillagai Tahia Carioca (1915-1999), Samia Gamal (1924-1994), Naima Akef (1929-1966) mára már klasszikussá váltak. Ezek a hastáncművészek a filmvásznon is rendre feltűntek:

Samia Gamalt a libanoni koreográfus Isaac Dickson nem csak raqs sharqi-ban képezte, hanem számos nyugati és latin-amerikai tánc formában is, többek között: balett (Sonia Ivanova), szamba, rumba, keringő, tangó, rock and roll. Ez nagyon gyakori volt a kortársai között, és ahogyan az 1940-es és 1950-es évek egyiptomi filmekben a különböző táncos jelenetekből látható, Samia Gamal, Taheya Carioca és Naima Akef sok különböző táncformát is táncoltak. Például olyan filmekben, mint a Szeretlek (Bahebbak inta, 1949), Do not Tell Anyone (Ma takulshi la hada, 1952), Üveg és cigaretta (Sigarah wa kas, 1955).

Ez a világ minden táján hatást gyakorolt a táncosokra. Amikor Törökországból, Iránból és az Arab országokból kezdtek bevándorolni New York-ba az 1930-as és 1940-es években, a táncosok keveredni kezdtek az éttermekben és night club-okban ezekkel a stílusokkal. Ezt a fúziót klasszikus kabaré, vagy amerikai kabaré hastánc néven kezdték azonosítani. A hastánc tovább fejlődött és a táncstílusok inspiráló variációját ajánlotta, amelyek gyakran tartalmazták a balett, modern, jazz, latin, flamenco, és indiai tánc elemeit.

A hastáncon keresztül beutazható szinte az egész világ és a fúziók ihletik a koreográfusokat! A hastáncot a hasonló csípőmozgás eleve több néptánccal teszi összekapcsolhatóvá, például a polinéz szigetvilág hula táncával, a brazil sambával, a latin salsával és az afro táncokkal. Mint minden élő művészet, a hastánc is folyamatosan alakul, változik. Mivel improvizatív mozgásforma, nincsenek szigorú szabályok, kötöttségek, a lépések nem bírnak meghatározott jelentéssel, kiválóan alkalmas fúziók létrehozására és a kreatív táncosok ezt kihasználva szívesen ötvözik néha teljesen eltérő modern mozgásformákkal, például jazz-tánccal vagy az argentín tangóval.

A fúziós stílusok megalkotása rendkívüli kreativitást és tánctechnikai ismeretet igényel. Ha színvonalas koreográfiákat szeretnénk alkotni, mélyebben kell tanulmányozni azt a táncot is, amit a hastánccal vegyíteni szeretnénk. Ismernünk kell a közös kapcsolódási pontokat, és azoknak a mozdulatoknak a pontos technikáját is, melyeket szeretnénk beleépíteni a produkciónkba. Összegyűjtöttem néhány inspiráló videót a legnépszerűbb hastánc fúziókról. Engedjétek szabadjára a fantáziátok, és kísérletezzetek bátran!

Tango Oriental fúzió

Táncolhatjuk modern tangó zenére, ugyanakkor az orientális zenében is szép számmal találni arab tangó vagy tango oriental alkotásokat. 

A gyarmatositásnak, illetve a  Hollywood-i és burlesque hatásnak köszönhetően nyugati hangszerek is megjelentek Egyiptomban és gyorsan elterjedtek az Arab országokban. Az accordion az 1900-as évek eleje óta része az arab zenének. Adoptálták az egyedi hangzása miatt, azonban csak arab húros hangszerekkel együtt játszhattak rajta, amiken negyed hangokat is megszólaltathatóak. Így az accordion elég nehezen volt felismerhető a sok húros hangszer között. Hamarosan elkezdték használni az arab zenészek saját szerzeményeikben. Nagyon elterjed a zenekarokban, de ritkán szerepelt szóló hangszerként.

Az 1950-es években egy német cég a Libanoni accordion társaság számára készített egy az arab zenéhez hangolt változatot, lehetővé téve az arab zenére jellemző negyed hangok lejátszását, amik a nyugati zenében nincsenek és így a hagyományos accordion-okon nem szerepeltek. Abdel Wahab komponált a negyed hangos accordion-ra, habár ő maga nem játszott rajta. Nyitott volt a nyugati zenére. Ő hozta az arab zenébe a nyugati ritmusokat. Az egyik legnépszerűbb tango oriental zene Mario Kirlis által átdolgozott La Cumparsita című dal.

 

Hol tanulhatsz jó hangulatban és igényesen argentin tangót? Tipp: Tango Libre Budapest 

Burlesque

Hastáncot számos évtizedig csak vudeville, burlesque és karneváli show-kon lehetett látni. Ebben a stílusban népszerű burlesque zenéket használhatjuk bátran, s annak megszokott kellékeit, mint például a tollas legyezők, boa.

 

Bollywood

Indiai népi, klasszikus és nyugati táncok ötvözete a bollywoodi tánc, melyek a bollywood filmbetétektől függetlenül önállóan is bemutatásra kerülnek. Az modern indiai filmek táncjeleneti és a hastánc ötvözete varázslatos. Az igazi kihívás ebben a fúzióban az indai kar és kéztechnika elsajásítása. A végeredmény viszont önmagáért beszél. 

 

Jazz oriental

A jazz stílus egy speciális technikán alapul, az úgynevezett izolációs-technikán. Ennek lényege abban áll, hogy egyes területei a testünknek egymástól függetlenül mozognak. A mozgásközpontjai: fej-nyak, vállak, mellkas, medence, a kezek és a lábak. A mozgás lényege a "policentrikusság", ez azt jelenti, hogy legalább kettő - a fentebb említett - mozgásközpont egymástól függetlenül mozog. Majdnem minden típusú mozgás engedélyezett. Ez a szabadság miatt rendkívül széles tartományban használhatjuk a fantáziánk.

Hol tanulhatsz jó hangulatban és igényesen jazz táncot? Tipp: bakogabor.hu 

Samba Oriental

szamba eredetileg több táncforma gyűjtőneve, melyeket az elmúlt évszázadokban az afrikai néger rabszolgák vittek magukkal Kongóból, Szudánból és Angolából új hazájukba, Brazíliába. Abban az időben ezt az igen népszerű táncfajtát semba néven ismerték, ami a tipikus csípőmozgásokat jelölte. A bantu népeknél az extázis, a mámorító tánc állt a középpontban, ami kultikus ünnepségeik jellegzetessége volt. Az afrikai tánckultúra a brazil partvidéken is elterjedt, s a táncnak Rio, Sao Paulo, Pernambuco, Bahia és Maranhao is otthont adott. A szamba egyszerű lépéseit a kezdők gyorsan megtanulhatják, míg a jó táncosok változatos ritmusában, lendületes testtartásában tánckészségüknek megfelelő variációkat találnak. 

 

Források:

Idézetek

„Amikor táncolsz megengedheted magadnak azt a fényűzést, hogy önmagad légy."

Paulo Coelho
r2_resize.jpg
Kedves Látogató! A weboldalon cookie-kat(sütiket) használok, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Kérlek, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt!