A hastánc akár hobbiként, akár professzionális módon része az életünknek, nap, mint nap szembesülünk pozitív és negatív reakciókkal egyaránt a környezetünkből. Egyre többen vannak, akik elismerik a hastáncot, mint komoly művészetet, ugyanakkor még mindig nagyon sokan vannak, akik tájékozatlanok, s azt gondolják a hastánc a sztriptízhez hasonló, vagy ez csak egyszerű magamutogatás és fenékrázás és még sorolhatnánk. Biztos neked is akad olyan emléked, amikor gyanútlanul, csillogó szemekkel elmondtad mi a hobbid, vagy hivatásod, de kiderült, hogy nem egészen arra gondoltak, ami a te fejedben van a hastáncról. Az orientális tánc egy olyan művészeti forma, melyet a kezdetektől egészen napjainkig ambivalens megítélés övezett. S, hogy miért van ez? 

Egy kis történelem

A professzionális hastánc eredete nagyon korai időre nyúlik vissza Egyiptomban. A hastáncosok királyoknak és vendégeiknek táncoltak mulattatva őket, jó hangulatot bizosítottak az ügyeik megvitatásához. Amikor a királyok távoztak, a hastáncosok a megélhetésükért kezdtek táncolni előadásokon és fesztiválokon, valamint a társadalom felső osztályának privát megrendeléseire. Sok hastáncos kis vendéglőben és zenei előadásokon lépett fel. Így szereztek pénzt és rajongókat. A múltban a hastáncosokat Egyiptomban Ghawazi-ként ismerték. Az arab ghawāzī „hódítót” jelent, mivel a ghaziya – úgy beszélték – meghódította a hallgatóság szívét.

A férfiak és nők egyaránt sokan szerették szórakoztató táncukat. Azonban sok vallásosabb, vagy a magasabb osztálybeli, helytelenítette. Úgy érezték olyan módon táncoltak, ahogy egy nőnek nem kellene. 1834-ben Muhammad Ali pasa száműzte a ghawazi-kat Kairótól Felső Egyiptomig. Ennek eredményeként ghawazi táncosok arra kényszerültek, hogy „awalim”-nak adják ki magukat. Így az Almeh a ghawazi szinonimájává kezdett válni. Almeh (többes számban avalim) a kurtizánok osztályának a neve volt Egyiptomban. Szociálisan jó helyzetben levő, tanult lányok voltak.  Képzett táncosok, énekesek, klasszikus költemények recitálást tanulták, továbbá szellemes beszélgető partnerek voltak. Jelen voltak fesztiválokon, szórakoztató rendezvényeken és temetéseken gyászolókként bérelték fel őket.

1926-ban nyílt meg Kairóban a Casino Opera (Badia's Casino vagy Madame Badia's Cabaret), a modern hastánc első keleti színhelye, melynek Badia Masabni volt a megalapítója. A század hastánc csillagai léptek fel itt nagy háttérzenekarral, akik külön a táncosnak komponált zenét játszottak. A Casino Opera egykori csillagai Tahia Carioca (1915-1999), Samia Gamal (1924-1994), Naima Akef (1929-1966) mára már klasszikussá váltak. [1]

Ezek a hastáncművészek nagy sztárok voltak, főleg, miután rengeteg filmben szerepeltek. Mindenki rajongott értük, de senki nem akarta volna, hogy a saját lányából ilyen táncosnő legyen. A profi előadóművészek (bele értve a táncosokat, énekeseket és színészeket) nem tartották tiszteletre méltónak a Közel Keleten. Társadalmilag erősen megbélyegezték az előadókat, mivel nyilvánosan megmutatták a testüket, ami vallási tilalomnak (haram) számít.

A hastánc kezdete Magyarországon

Nem csak az arab világban viseltetnek előítélettel az emberek a hastánc iránt. Magyarországon már több mint 20 éves múltra tekint vissza a hastánc. Az első tíz évben főleg mindenki által űzhető hobbitáncként könyvelték el, boldog-boldogtalan hastáncolni kezdett. A tetőpont nagyjából kb. 11-12 évvel ezelőtt volt, azóta kicsit alábbhagyott a lendülete.  Mostanra megszilárdult a hastánc magyarországi imidzse: sokak számára egyfajta terápia a női önbizalom, a nőiség kifejezésére; míg mások távol-keleti misztikummal átszőtt csípőrázást látnak benne. Egyik sem cseng össze azzal, amivel átfogóan definiálni lehet a műfajt - ennek részben a média, részben pedig az az oka, hogy főleg a kezdeti időszakban a hobbitáncosok, amatőrtáncosok nagyon hamar színpadra kerültek, noha tánctudásuk még nem volt színpadképes. "Viszont az azóta eltelt időben nagyon sokan elkezdték komolyan venni. Komoly oktatási intézmények és tanfolyamok jöttek létre, táncszínházi és show jellegű előadások is születtek. [2]  

A történelem során számos esemény nehezítette ennek a csodálatos műfajnak a fennmaradását, azonban mindig is voltak olyan nők, akiknek az elhivatottsága és a hastánc iránti szeretete nagyobb volt a viszontakságoknál. A hastánc több szempontból is különleges. Egyrészt egy táncforma, amely a világ egy olyan részéről származik, ahol maga a tánc a kultúra és a spiritualitás része. Az ősi hagyomány képviselői is tudták, hogy jótékony testi és lelki hatásai miatt terápiás mozgásforma is. Ugyanakkor létezik maga a hastánc, mint művészeti forma, amelynek tökéletes elsajátításához sok tanulás, gyakorlás, tánctechnikai ismeret szükséges. Akik komolyan veszik a hastáncot, tudják, hogy legalább annyi tanulás és kitartás szükséges hozzá, mint bármely más professzionális tánc elsajátításához, mint pl.: a baletthez, a jazztánchoz, stb. Az orientális tánc, mint művészeti ág az önkifejezés fontos eszköze. Megérinthetjük és felemelhetjük általa az emberek lelkét. A hastáncos teste a hangszere, egybeolvad a zenével és a zenét, mint egy képet jeleníti meg a nézők számára.

A hastáncos a zenekar utolsó hangszere!

Hossam Ramzy

Ennek ellenére az emberek hozzáállása a műfajhoz nagyon lassan változik. A mai napig látni sajnos (nem csak) Magyarországon olyan táncosokat, akik nem megfelelő módon képviselik az orientális táncot. Pedig egyedül mi, a hastánc szerelmesei és művelői tudjuk apránként megváltoztatni az emberek látásmódját, s megnyitni a lelküket és a szemüket a szépre. Minden táncot, mozgást, amit szépen adnak elő, jó érzés nézni, és mivel a testtel kapcsolatos, érzéki. Sajnos sok túlfeszélyezett ember van, akik szerint a test egy-egy szép mozdulata buja és züllött. Ez az ő problémájuk, és az ebből fakadó félreértésük. De természetesen fontos, hogy ne adjunk okot az ilyen félreértésekre.

A cikk folytatásához lapozz a következő oldalra!

Mit tehetünk a hastánc pozitív megítéléséért -

Tánctanárként:

• Fontos, hogy őszínte, korrekt visszajelzést adjunk a tanítványunknak. Megtiszteljük azzal, hogy csak akkor engedjük színpadra, amikor a tudásszintje alapján azt mondanánk, hogy igen, ha most látnánk először hastáncot szívesen elkezdenénk tanulni. Az alapmozdulatok minőségi kivitelezése is lehet szemet gyönyörködtető.
• Bár rendkívül nehéz alacsony költségvetésből, olyan fellépőruhát kihozni, ami egy csoportban mindenkinek tetszik és jól is áll, tartsuk szem előtt az egyéni adottságokat. Szuper dolog az istennő kultusz, mindaddig, míg nem hitetjük el a tanítványunkkal (esetleg még saját magunkkal is), hogy ez a tudat ellenszere az olyan színpadi megjelenésnek is, ami laikus ember számára minden csak nem szép és vonzó. Ezzel csak megalázó helyzetbe hozzuk a tanítványunk. Rendkívül csodás megoldások vannak, amivel mindenkiből kihozhatjuk a maximumot, és igazi királynővé varázsolhatjuk egy egy gálára. Ne sajnáljuk az energiát öltözködési tanácsokra, ha kell igenis tessék hozzányúlni a huncut női/színpadi praktikákhoz: megfelelő méretű melltartó, hasháló, kéztyű, boleró, tetszínű neccharisnya, smink frizura...stb.
• Megeshet, hogy akadnak olyan tanítványok, akik sehogy sem illenek a színpadra, hiába járnak régóta szorgalmasan. (Lehet ez olyan kirívó eset, amikor terápiás célzattal kezdik el a hastáncot tanulni: Például súlyos betegségből segít nekik a hastánc felépülni.) Viszont,  ha minden jó érzésünk ellenére nem tudunk nemet mondani a végeredmény senkinek sem lesz jó. A saját lelkiismeretünknek, a fellépő tanítványnak, és a nézőknek sem. A színpadi tánc jutalom kell legyen a táncosnak és a nézőknek is. Érdemes inkább olyan eseményeket szervezni, ahol nem a művészi teljesítmény a mérvadó, hanem a közösségépítés, egymás szeretete, támogatása, és a nőiesség megélése, mint terápia a testnek és a léleknek. Lehet általunk szervezett táncklub, kisebb rendezvény, ahol azok is kibontakozhatnak és jól érezheti maguk, akik egyébként nem szeretnének színpadon szerepelni.

Táncosként:

• Már a kezdetektől komolyan kell vegyük a hastáncot. Szét kell választanunk a hobbitáncot és a színpadi táncot. Ha táncművészként  tekintünk magunkra, csak akkor álljunk ki a színpadra, ha már valóban készen állunk rá és színvonalas előadást tudunk nyújtani. Érdemes erről több ember őszinte véleményét kikérni, akikben megbízunk.
• Ha igazán igényes előadást szeretnénk készíteni, fontos tudnunk miről szól a kiválasztott dal. Így hiteles, valódi érzelmekkel teli táncot tudunk alkotni.
• Képezzük magunkat folyamatosan! A jó pap is holtáig tanul. Fontos a tradíciók, a stílusok ismerete, még ha nem is táncolunk minden táncstílust az orientális táncon belül, legalább érdemes tájékozottnak lenni a témában.
• Legyünk igényesek a megjelenésünkre! Méretben legyen jó a ruhánk, nem álljon el a melltartója, ne legyen túl kicsi. Ha azt szeretnénk, hogy ránk és a táncunkra emlékezzenek, a kosztümünk ne legyen közönséges, a kevesebb több! Bár a profi arab smink megalkotása kihívás, érdemes begyakorolni, ha nem akarunk minden alkalommal sminkest megbízni a feladattal. Sminket, ruhát, hajat az öltözőben igazítunk mindig!
• Fellépéskor ne flörtöljünk a közönséggel! Vendégtől soha ne fogadjunk el semmit. (italmeghívást stb.)
• Ha fellépőként vagyunk jelen rendezvényen, étteremben ne fogyasszunk alkoholt! Az előfordulhat, hogy különleges alkalomra való tekintettel az ünneplő társaság a táncost is pezsgővel kínálja. Az ilyen gesztust nem illik visszautasítani. Ilyenkor emeljük az ünnepeltre a poharat, és maximum egy kortyot ihatunk az ünnepelt tiszteletére.
• Borravaló fogadásának művészete: A nézőktől kapott borravaló a táncos művészete iránt jelzett tisztelet és tetszés kinyilvánítása kéne legyen. Nincs az a pénz, ami megéri, hogy hozzánk érjenek. Ha szeretnének borravalót adni, figyeljük meg az illető kéztartását, sokszor már abból is lehet következtetni arra, milyen szándéka van mögötte. Csak kézbe engedjük, hogy adják a borravalót! Ha ez nem teszik a nézőnek nem érdemes foglalkozni vele. A közönség okítható, nekünk kell megmutatnunk a helyes megoldást, ha maguktól nem ismerik azt. Ha pénzt szórnak ránk, ne mi szedjük össze, kérjük a személyzet segítségét.

Nézőként:

• El kell döntened, hogy milyen szórakozásra tartasz igényt. A hastánc nem sztriptíz. Ha egy keleti étteremben találkozol hastánc műsorral, jó esetben egy olyan táncost fogsz látni, akinek a háta mögött rengeteg tanulással, kemény gyakorlással eltöltött évek vannak. Azért lépünk fel, mert jól esik kitáncolni magunkból az érzéseinket, s megörvendeztetni a tánc szépségével az embereket. Tiszteld meg azt a táncost, aki megnyitja számodra a lelkét és a zenét látható költészetté formálja. Nincs annál felemelőbb érzés, mikor észrevesszük, hogy valaki művészetként tekint a táncunkra.
• Keleti éttermekben szokás borravalót adni a hastáncművésznek. Ha a táncos hölgy előadása elnyeri tetszésed, a borravalót elegánsan a kezébe add, ezzel is jelezve felé a tiszteleted!
• Hastáncost csak olyan rendezvényre hívj, amire a gyereked is bátran magaddal vinnéd!
• Ha belopta magát a szívedbe az orientális tánc, vidd hírét, hogy minél többen megismerjék a hastánc igazi arcát!

"Légy Te a változás, amit a világban látni akarsz!"

Ajánlott cikkek:

A hastánc története

Tények és tévhitek a hastáncról

Miért nem válsz több évnyi hastáncolástól haladó táncossá, és mitől igen?

Felhasznált cikkek:

[1] Diana Oriental Dance - A hastánc története

[2] origo.hu - Nieto Mercedes, hastánc Magyarországon és az arab világban